Meglehetősen hűvös volt az idő aznap, én mégis csak az egyenruhámban ami szoknya volt, indultam az iskolába legjobb barátnőimmel Elena Bell és Chloé Patin.
Elena kicsi korom óta a legjobb barátnőm mindketten vadócok és felelőtlenek vagyunk. Chloé pár éve költözött Angliába Franciaországból a háborúk miatt ő az aki kicsit vissza fog minket.
- Aztán mond csak William és te csókolóztatok már? - kérdezte vigyorogva Elena miközben egy hajtincsével bajlódott.
- Elena Bell kikérem magamnak és ha igen mi közös hozzá? - tettem keresztbe a karom.
- Gyerünk Emma! Fecsegd ki milyen volt? - bökött oldalba Chloé is.
- Fantasztikus..de anyámnak el nem áruljátok, hogy udvarlóm van, túl nagy felhajtást csinálna belőle - közben végre elértük az iskola kapuját ami kicsit lecsillapította őket.
Bevonultunk a terembe ami 4 korosztályra volt osztva. tehát 13-17 a mi osztályunk számított a legutolsónak.
- Amúgy is anyád miért ne tudhatná? Hamarosan megfogják kérni a kezed Emma! - jelentette ki izgatottan és egyszer hálát adtam Mrs.Hamiltonak, hogy belépett és matekot tartott.
Délután csak én is Chloé indultunk haza mivel Elena büntetésben volt. Mér megint pimaszkodott a tanárokkal de nekem ma nem volt kedvem estig bent sínylődni.
- Neked itt le kellet volna fordulnod - néztem barátnőmre.
- Haza kídérlek - vont vállat de láttam, hogy a gondolatai nem itt jártak.
- Miért áll lovas kocsi a házunk előtt? Úristen anya - ahogy csak tudtam rohanni kezdtem.
- Anya mi ez az egész? Kik ezek? Anya miért sírsz? - kérdeztem idegesen.
Chloé lépett be mögöttem majd a két férfihoz fordult és franciául beszélt hozzájuk. 3 éve tanultam a nyelvet de nem értem mit mondott nekik.
- Kicsim..annyira sajnálom, el kellet volna mondanom - szabályosan zokogott miközben egy utazó csomagot tartogatott.
- Anya elutazunk mi ez az egész? - eltörtek a könnyeim.
- Emma.. ők itt a francia királyi udvarból jöttek.. - szólalt meg Chloé.
- Mégis mit akarnak? Menjetek el! - kiabáltam rájuk, de mit sem ért.
- Kicsim ők miattad vannak itt, annyira sajnálom, hogy nem mondtam el de azt hittem itt nem találnak ránk, nagyon megszeretünk nem akartunk vissza adni - a szavak csak úgy belém hasítottak. Nem az ő gyerekük vagyok?
- Miről beszélsz? Nem te vagy az anyám? - elsírtam magam.
- Te Clara vagy.. francia ország hercegnője.. nálunk raktak le téged...dehh dehh mihhh - nem fojtatta.
- Miket beszélsz? Anya! Ne mondj ilyeneket, ez butaság! Mi ez az egész Chloé? - néztem rá könnyes szemmel a barátnőmre.
- Igazat szól.. velünk kell jönnöd - jelentette ki.
- Már miért kéne és ki vagy te? - kérdeztem neki rontva.
- A nevem Chloé egy testőr lánya a francia palotában - mondta mintha ez természetes lenne nekem.
- Micsoda? És mit keresel itt? Nem értek semmit? - összevissza kapkodtam a fejem közöttük.
- Velük kell menned! - jelentette ki mellőlem az, akit eddig a szülő anyámnak hittem - Különben megölnek minket..engem és a lányomat. A lányát..eddig én is az voltam nem csak Emily a kis húgom vagyis azt hittem, hogy az.
- De..én nem vagyok semmilyen Clara a nevem Emma! - tiltakoztam.
-Menj innen! - kiáltotta el magát én pedig kitéptem a kezéből a cuccomat és kiszaladtam.
Meg sem próbál állítani, hogy ne vigyenek el. Ahogy beültem a lovas kocsiba zokogni kezdtem.
17 évig hazugságban éltem az életem, akinek eddig hittem magam többé nincs, akiket eddig szerettem cserben hagytak. És, hogy ki vagyok én? Még magam sem tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése