2 fejezet

Két szolgáló lányommal a nyomomban elindultam a vacsorára.Ott ültek már mind a négyen.

- Uram - apró pukedli majd végre leülhetem.

- Örülök, hogy velünk vacsorázol mondd tetszik a szobád? - kérdezte mézes mázos hangon.

- Igen nagyon szép - feleltem röviden. 

- Gondolom sok kérdésed van. Tedd hát fel őket nyugodtan - mosolygott rám Laura is.

- A  szüleimmel ők hol vannak? És ki volt a fivérem és én mért vagyok itt egyeltalán? 

-  Nos te fivéred miatt vagy itt ő ugyanis meghalt így te vagy a trónörökös..a szüleid pedig  a spanyol király rabságában sínylődnek - Hugo.

- Micsoda? És miért nem teszel valamit ők eredetileg az uralkodók nem? Vagy azért, hogy te lehess a király igaz? Hát persze! - kiabáltam.

- Most azonnal kéne téged lefejeztetni ő az apám és a királyunk hogy mersz vele így beszélni? - támadt nekem a vörös hajú lánya, Rose.

- Én csak kérdeztem..amúgy is nem jogosan ül a trónon miért nem teszel valamit azért, hogy kiszabadítsd őket? - felálltam és ott hagytam őket még mielőtt valami durvát mondok.

- Hercegnőm minden rendben? - Rebekah.

- Rendben lesz ha elszököm innen - mormogtam majd hamarosan vigyor terült szét az arcomon ahogy megláttam őt.

- Ne haragudj - kínosan elnevettem magam mikor "véletlen" neki mentem.

- Hercegnőm te bocsáss meg én voltam ügyetlen - szabadkozott idegesen minta a fejét venném ezért.

- Elő ne forduljon még egyszer vagy fejedet vetettem - a riadt arcára néztem és elnevettem magam.

- Hé, csak viccelek ne aggódj de tudod mit, kiengesztelhetsz ha körbe vezetsz a kertben na mit szólsz? - kérdeztem.

- Nem szabadna velem mutatkoznod hercegnő ha a király meglátja..

- Nem érdekel,mit lát meg vagy mit nem mehetünk? - ő bólintott így elindultam mellette.

- Mesélj valamit magadról hogy kerültél ide? - érdeklődtem.

- Már 2 éve vagyunk itt a nővéremmel Mirandával ő Luna hercegnő szolgálója. 

- Értem..és nehéz ez a szolgálósdi? 

- Attól függ kit kapsz nekünk jó dolgunk van..én nem szolgálok egy személyt hanem mindenkit Miranda pedig jól jért Luna hercegnővel, Rose hercegnő három naponta küldi le a szolgálóit vagy végezteti ki ha azok vissza szólnak - 

- Nem volt szimpatikus már első látásra - húztam a számat.

- Ideje lenne vissza mennünk - fordult meg.

- Igazad van későre jár, mit szólnál ha holnap ugyan itt találkoznánk ilyentájt? - mosolyodtam el csábosan.

- Ahogy óhajtod hercegnő - hajolt meg.

- Ne kérlek..van elég ember aki hajlong és az óhajaimat lesi ne azért gyere mert én azt parancsoltam hanem mert te akarsz, jó éjszakát Louis - azzal gyorsabbra vettem a lépteimet, hogy beérjek a meleg palotába.

- Mégis merre jártál? - támadott nekem Laura mikor már a lépcsőn álltam.Lassan megfordultam majd így szóltam:

 - Elárulnám, de semmi közöd hozzá! - vigyorogtam szemtelenül.
- Te kis..

- Én kis trónörökös igaz? Ezt akartad mondani ha jól sejtem. Jól tudom ám, hogy csak egy felkapaszkodott szolga vagy, úgyhogy húzd meg magad azt ajánlom mert én nem a lányod vagyok, nem te nekem, hanem én neked parancsolok világos voltam? Jó éjszakát kívánok - mondtam majd felsétáltam.

- Hercegnő hallotuk,hogy itt volt a királyné, nagyon leszidott téged? - kérdezte Caroline.

- Nem, ugyanis megmondtam neki, hogy mostantól húzza meg magát vagy nem lesz jó vége és azt fogom tenni azzal a vöröskével is ha még egyszer rám förmed őfelsége kisasszony. Aludni szeretnék tegyétek ti is - mondtam majd gyorsan átöltözve végre lefeküdhettem.

1 fejezet

Jó pár órája úton lehetünk már, annyi kérdés kavargott bennem annyi minden járt a fejemben de féltem feltenni őket. Féltem, hogy ha tudnám jobban fájna, mint az ha nem. Hirtelen megálltunk én pedig Chloéra néztem, hátha ő választ ad.

- Itt megpihenünk holnap hajnalig akkor indulunk újra útnak - ő már felállt de én nem mozdultam.

- Minek viszel engem oda? Tényleg az lennék egy hercegnő? - kérdeztem rá se nézve.

- Igen..a szüleid a háborúk miatt küldtek el és mikor vissza mentek érted te eltűntél, azóta sok minden változott de ezt majd ott megtudod kérlek szálljunk ki Clara hercegnő - Clara hercegnő de én nem voltam   én nevem Emma Brown volt Jessica nővére és Angelina és Richard Brown lánya. Most pedig az igazi életem felé tartok amit nem is ismerek. Egy bolgár nemesi családnál szálltunk meg és vacsoráztunk vagyis ők vacsoráztak én nem bírtam enni. Én nem akartam valami puccos hercegnő lenni, nem akartam oda menni. De esélyem sem volt megszökni a szobám a harmadik szintem volt és francia katonák is ott lent voltak.

3 nap telt el mióta elindultunk. Semmi esélyem sem volt, hogy megszökjek, állandóan volt valaki a közelemben.

- Ma oda érünk a kastélyba.. ne feledd neked csak a király előtt kell meghajolnod senki más előtt - tájékoztatott Chloé mikor megálltunk.

Rengeteg ember állt kint a kertben de közöttük 4 ember volt aki nagyon kitűnt.

- Hercegnő isten hozta! Annyira vártunk már - hajlongott egy öreg úr.

- Tristan - biccentett neki Chloé.

- Édes lányom menj apád már vár - intett neki engem pedig terelgetett.lást- Isten hozott a nevem Hugo én vagyok a király és a te nagybátyád - egy apró meghajlást csináltam majd a mögötte állókra néztem.

- Ő itt a feleségem Laura - ő is mint én az előbb apró meghajlást csinált nekem - És a lányaim Rose - mutatott egy vörös hajúra aki velem egykorú lehetett - És Luna - majd a szőkére.

- Remélem jól utaztál és nagyon örülünk, hogy újra itt vagy - mosolygott Luna.

- Nos gondolom szeretnél lepihenni. Jasmine kísérd a szobájába a hercegnőt az esti vacsoránál találkozunk - azzal sarkon fordult és otthagyott én pedig követtem a lányt aki az utat mutatta. A szobám akkora volt mint a régi lakásom egyben gyönyörű bútorok és egy hatalmas ágy.

- Hercegnőm üdvözlünk - két lány hajolt meg előttem.

- Ti kik vagytok? - kérdeztem miközben végig jártam a szobát.

- Engedelmeddel mi a szolgálóid  vagyunk, az én nevem Rebekah ő pedig Caroline - szólalt meg az idősebb.

- Örvendek a nevem Emm..vagyis Clara - 

- Pontosan tudjuk ki vagy úrnőm - továbbra is a földet nézték. 

- Elég a hajlongásból ugyan olyan vagyok mint ti..csak bele csöppentem ebbe az egészbe - mondtam majd leültem az ágyra.

- Szeretnél pihenni hercegnő? - kérdezte Rebekah.

- Nem inkább meséljetek egy kicsit az itteni életről a szüleimmel mi van?

- Sajnálom kérlek ne légy mérges de, Hugó király megtiltotta, hogy ilyenekről meséljünk különben kivágatja a nyelvünket - Caroline.

- Értem. Semmi baj de tényleg nem haragszom ne nézd már megint a földet..és azt tudhatom, hogy miért hoztak engem ide? - 

- Igen mivel fivéred Lucas herceg meghalt..így ezért te vagy a trónörökös.

- És Rose és Luna velük mi van ők a király lányai, nem? - 

- Igen de nekik csak félig folyik királyi vér az ereikben míg a tiédben hercegnőm teljesen..te aranyvérű hercegnő vagy - elnevettem magam. Ennyi hülyeséget még Elena se szokott mondani.

- Ők akkor a félvér hercegnők? - még mindig nevettem, ez az egész világ nem nekem való.
- Előkészíthetünk a vacsorára hercegnőm? - kérdezte Caroline.
- Igen persze..kapok valami flancos ruhát igaz? - húztam a számat.
- Van ami nem olyan habos babos - Rebekah.
Fél óra múlva már a ruhás szobában keresték nekem a ruhát. Elég furcsa volt, hogy megfürdettek de nekik nem volt kellemetlen.
- Íme - Rebekah letett a székre egy ruhát ami még tetszett is.
- Jó lesz - legyintettem ők pedig rám adták és megcsinálták a hajamat is.
- Clara hercegnő kész van a vacsora a király és családja már vár téged - egy édes hangot hallotam így megfordultam. És megláttam őt. Aki még annyi problémát fog okozni nekem.

- Mond csak Caroline, ki ő? - fordultam szolgáló lányom felé.
- Louis, az egyik cseléd és felszolgáló fiú - az ajkaimba haraptam és megnéztem magam a tükörben.
Jobban meg kell ismernem ezt a bizonyos Louist ez már biztos.

Prológus

 - 10 éve történt,hogy megtudtam, hogy hercegnő vagyok. Sok mindenen mentem keresztül, néha reménytelenek tűnt minden. Mert talán a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnotok kell, hogy még mikor úgy tűnik, hogy minden hamuvá égett a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet.


Meglehetősen hűvös volt az idő aznap, én mégis csak az egyenruhámban ami szoknya volt, indultam az iskolába legjobb barátnőimmel Elena Bell és Chloé Patin.
Elena kicsi korom óta a legjobb barátnőm mindketten vadócok és felelőtlenek vagyunk. Chloé pár éve költözött Angliába Franciaországból a háborúk miatt ő az aki kicsit vissza fog minket.
- Aztán mond csak William és te csókolóztatok már? - kérdezte vigyorogva Elena miközben egy hajtincsével bajlódott.
- Elena Bell kikérem magamnak és ha igen mi közös hozzá? - tettem keresztbe a karom.
- Gyerünk Emma! Fecsegd ki milyen volt? - bökött oldalba Chloé is.
- Fantasztikus..de anyámnak el nem áruljátok, hogy udvarlóm van, túl nagy felhajtást csinálna belőle - közben végre elértük az iskola kapuját ami kicsit lecsillapította őket.
Bevonultunk a terembe ami 4 korosztályra volt osztva. tehát 13-17 a mi osztályunk számított a legutolsónak.
- Amúgy is anyád miért ne tudhatná? Hamarosan megfogják kérni a kezed Emma! - jelentette ki izgatottan és egyszer hálát adtam Mrs.Hamiltonak, hogy belépett és matekot tartott. 

Délután csak én is Chloé indultunk haza mivel Elena büntetésben volt. Mér megint pimaszkodott a tanárokkal de nekem ma nem volt kedvem estig bent sínylődni.
- Neked itt le kellet volna fordulnod - néztem barátnőmre.
- Haza kídérlek - vont vállat de láttam, hogy a gondolatai nem itt jártak.
- Miért áll lovas kocsi a házunk előtt? Úristen anya - ahogy csak tudtam rohanni kezdtem.
- Anya mi ez az egész? Kik ezek? Anya miért sírsz? - kérdeztem idegesen.
Chloé lépett be mögöttem majd a két férfihoz fordult és franciául beszélt hozzájuk. 3 éve tanultam a nyelvet de nem értem mit mondott nekik.
- Kicsim..annyira sajnálom, el kellet volna mondanom - szabályosan zokogott miközben egy utazó csomagot tartogatott.
- Anya elutazunk mi ez az egész? - eltörtek a könnyeim.
- Emma.. ők itt a francia királyi udvarból jöttek.. - szólalt meg Chloé.
- Mégis mit akarnak? Menjetek el! - kiabáltam rájuk, de mit sem ért.
- Kicsim ők miattad vannak itt, annyira sajnálom, hogy nem mondtam el de azt hittem itt nem találnak ránk, nagyon megszeretünk nem akartunk vissza adni - a szavak csak úgy belém hasítottak. Nem az ő gyerekük vagyok? 
- Miről beszélsz? Nem te vagy az anyám? - elsírtam magam.
- Te Clara vagy.. francia ország hercegnője.. nálunk raktak le téged...dehh dehh mihhh - nem fojtatta.
- Miket beszélsz? Anya! Ne mondj ilyeneket, ez butaság! Mi ez az egész Chloé? - néztem rá könnyes szemmel a barátnőmre.
- Igazat szól.. velünk kell jönnöd - jelentette ki.
- Már miért kéne és ki vagy te? - kérdeztem neki rontva.
- A nevem Chloé egy testőr lánya a francia palotában - mondta mintha ez természetes lenne nekem.
- Micsoda? És mit keresel itt? Nem értek semmit? - összevissza kapkodtam a fejem közöttük.
- Velük kell menned! - jelentette ki mellőlem az, akit eddig a szülő anyámnak hittem - Különben megölnek minket..engem és a lányomat. A lányát..eddig én is az voltam nem csak Emily a kis húgom vagyis azt hittem, hogy az.
- De..én nem vagyok semmilyen Clara a nevem Emma! - tiltakoztam. 
-Menj innen! - kiáltotta el magát én pedig kitéptem a kezéből a cuccomat és kiszaladtam.
Meg sem próbál állítani, hogy ne vigyenek el. Ahogy beültem a lovas kocsiba zokogni kezdtem. 
17 évig hazugságban éltem az életem, akinek eddig hittem magam többé nincs, akiket eddig szerettem cserben hagytak. És, hogy ki vagyok én? Még magam sem tudom.